Főoldal / Szalézi Értesítő - 2023-1 / „Annyira élőnek érzem Don Boscót, hogy várom, mikor kopogtat be az ajtón...” Interjú Koblencz Attilával

Laikus dimenzió Don Bosco családjában

Az interjút Malkowski-Szlávik Adél SC készítette

Koblencz Attila neve sokak számára már ismerősen csenghet, hiszen hosszú évek óta meghatározó alakja a Magyar Szalézi Tartománynak. Elhivatottsága a Szalézi Család mellett különös szalézi találkozásokkal indult, majd ma már pedagógiai igazgatóként, kollégiumvezetőként és nem mellesleg szalézi munkatársként folytatódik. „Brr-brr” csörög a telefon − hívnak a szaléziak, növekszik a kovász.

Hogy vagy?

Köszönöm szépen, most egy kicsit fáradtan, de ilyenkor mindig sok a munka, félévváltás, rengeteg adminisztráció, sok dolog van, amivel foglalkozni kell. A pedagógusokkal kapcsolatban minden hír érzékenyen érint minket, és ezt kezelni is kell.

Hogyan kapcsolódik a te munkád ezekhez a feladatokhoz?

A szalézi iskolákért vagyok felelős, a tartomány intézményi szinten két részre osztható, vannak olyan tartományi intézmények, melyek a Don Bosco Szalézi Társasága alá tartoznak (pl. rendházak), de 2013-ban hoztuk létre a Szalézi Intézmény Fenntartót, mely az összes szalézi köznevelési intézményt fogja össze Magyarországon, az óvodától egészen az egyetemista korosztályig. Ennek praktikus okai voltak, mert ezzel a lépéssel átláthatóvá tudtuk tenni a köznevelési és az egyházi műveink működését.  Egyébként ez a kettéválasztás Albert Van
Hecke korábbi tartományfőnök atya ötlete volt. Andrásfalvy János tartományfőnök atyával ketten képviseljük a Szalézi Intézmény Fenntartót. Ez abból a szempontból is előnyös, mert ha tartományfőnök atya külföldön tartózkodik, vagy egyéb  elfoglaltsága van, akkor teljes felelősséggel vállalhatom a köznevelési intézmények képviseletét. A személyes pedagógiai munkától sem szakadtam el, hiszen vezetem az óbudai egyetemi szakkollégiumot, ahol reményeim szerint a felnövekvő katolikus értelmiségnek tudunk szalézi alapokat adni Sabu atya és Sivadó Balázs segítségével, de megemlíthetném a teljes óbudai közösséget, akik gyakran szerveznek programot a fiatalokkal együtt.

Miért lettél pedagógus?

Érdekes módon két hivatás között vacilláltam fiatal koromban, az egyik a pedagógia volt a másik pedig az orvoslás. Biológia tantárgyból és földrajzból fakultáltam, pontosan az orvosi egyetem miatt. A biológia fakultáción az akkori tanárunk elvitt boncolásra, azért, hogy kipróbáljuk, hogy mennyire bírjuk mi, akik az orvosira szeretnének felvételt nyerni. Hát én az első gyakorlatnál rögtön elájultam, de nem akartam feladni, tettem még egy próbát, elmentem egy újabb gyakorlatra, ahol egész sokáig bírtam talpon maradni, addig, amíg az osztálytársnőim jobban szemügyre nem vették a szerveket, na ott újra elájultam. Ekkor eldöntöttem, hogy ez nem az én utam, ehhez túl érzékeny voltam. Azonban egyáltalán nem bántam, hogy a pedagógus pályát választottam, mert nagyon szerettem tanítani.

Sokan tudhatják már, hogy a tanári pályafutásod az albertfalvi Don Bosco Általános Iskolában kezdődött. Hogyan kerültél ebbe az intézménybe?

Különös, hogyan bukkantam rá, arra emlékszem, hogy a vasárnap estéket mindig a nagyanyámnál töltöttem, és onnan mentem be minden hétfőn az egyetemre. Reggel pedagógia előadás volt, ami nem kötött le túlságosan ezért úgy szerelkeztem fel erre az órára, hogy az első újságárusnál vettem egy Nemzeti Sportot, illetve otthonról vittem magammal az Új Embert (katolikus hetilap), amit mindig a leghátuljáról kezdtem el olvasni, egészen pontosan az állásajánlatokat kezdtem el böngészni. Ott találtam rá arra az álláshirdetésre, miszerint pedagógusokat kerestek egy újonnan induló 12 évfolyamos gimnáziumba, Albertfalvára. Nagyon megtetszett, mindig is katolikus iskolába szerettem volna tanítani. Érdekes történet, hogy az iskola 1992. január 31-én kapta meg a működési engedélyt az önkormányzattól, de csak nyolc évfolyamra. Dr. Verbényi István plébános, akihez nagyon közel állt Don Bosco (később maga is szalézi munkatárs lett) Bosco Szent János közbenjárását megköszönve Albertfalvi Don Bosco Általános Iskolának nevezte el az intézményt. A pedagógusok felvételi beszélgetése során figyelembe vették a kívánságomat, miszerint ötödikes osztályt szerettem volna vezetni, így kezdésnek megkaptam egy 37 főből álló csapatot. Fantasztikus volt, de főleg azért, mert az első nevelői értekezleten az igazgatónő bejelentette, hogy járt a szalézi tartományfőnöknél (Havasi József atyánál), akitől kért egy szalézi szerzetest az iskolába. Az akkori tartományfőnök nagyon készségesen küldött is az iskolába egy „frissen végzett” novíciust. Így szeptember első napjaiban megjelent Albertfalván Ábrahám Béla atya.

Azelőtt még soha nem találkoztam szaléziakkal. 1992. augusztus 30-án, amikor az új albertfalvi iskola Veni Sancte szentmiséjére mentem, a Kálvin téren, a villamosmegállóban állt egy pap, rá is köszöntem, hogy „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Mind a ketten ugyanarra a 47-es villamosra szálltunk, pár megálló után az atya megkérdezte, hogy merre megyek, mondtam neki, hogy Albertfalvára, mert most nyílik ott egy általános iskola, ahol tanítani fogok. Nagyon megörült, mert kiderült, hogy az évnyitó szentmisét ő fogja tartani, és be is mutatkozott: „Havasi József atya vagyok...” 

Az interjút folytatását a hamarosan megjelenő Szalézi Értesítőben olvashatják!